Azt mondták, válnak

„Egy gyermek életében mindig nagy megrendülést jelent a szülők válása. Barni történetén keresztül bepillanthatunk a válást átélő gyermek kusza érzéseinek labirintusába. A könyv egy kisiskolás hangján meséli el, milyen a vihar előtti csend, és milyen, amikor váratlanul beüt a ménkű: apa elköltözik, és Barni azt hiszi, mindez miatta történt. Őszintén mesél haragról, fájdalomról, szomorúságról, reményről és a megbékélésről. Ajánlom a könyvet minden gyermeknek, s jó szívvel ajánlom a felnőtteknek is, hogy észben tartsák, mennyire fontos ebben a gyakori, de mindig nehéz helyzetben odafigyelni és érzékenyen reagálni a gyermekek érzelmi szükségleteire.

Dragomán Judit
klinikai gyermekpszichológus”

„Még sose meséltem arról, hogy milyen volt, amikor Apa tavaly elkötözött. Lehet, hogy azért,mert el akartam felejteni. Nem sikerült, itt van a fejemben. Vagy valahol másutt, de mindenképp énbennem.”

 

„Egyik nap hirtelen azt mondták, döntöttek, aztán elkezdték szétválogatni a holmijukat. Először nem tudtam, hogyan fognak engem is szétválogatni, de Apa elmagyarázta: én itthon maradok Anyával, vele pedig hétvégén fogok találkozni.”

 

 

 

 

 

Azt mondták, válnak

Írta: Rigó Kata

Illusztrálta: Holló Kati

2018. Betűtészta kiadó

 

Interjúk a könyv megjelenése kapcsán:

Bárka online

A 2019. év illusztrátora: Holló Kati

Betűtészta Kiadó

Könyves Magazin

Független Hírügynökség

Medence

Vélemény, hozzászólás?